Gyógynövények termesztése és feldolgozása

Gyógynövények termesztésének alapjai

Hazánk gazdag flórája a vadontermő gyógynövényeknek nagy csoportját nyújtja, azonban ezek mellett nagy mennyiségben van­nak olyan gyógynövények is, melyek hazánkban vadon egyáltalán nem teremnek vagy pedig csak oly kis mennyiségben fordulnak elő, hogy termesztésük indokolt. Éghajlati és talajviszonyaink a gyógy­növények termesztésére kiválóan alkalmas.

A gyógynövénytermesztés mint kizárólagos, egyedüli termelési ág nem fizetődik ki és közgazdasági szempontból sem volna helyes, ha a gyógynövények termesztése egyéb mezőgazdasági vagy kerté­szeti termelvények rovására fejleszttetnénk.

Hasznos kiegészítése lehet azonban a gyógynövénytermesztés a váltógazdálkodásnak és célszerű kihasználása a parlagon heverő, más célra nem használható termőterü­leteknek. A gyógynövények termesztése tehát jövedelmező termelési ágnak tekinthető abban az esetben, ha az a konyhakerti és mezőgazdasági terményekkel kapcsolatban s a talaj kellő megválasztása által történik.

Hogy adott esetekben milyen és mennyi gyógynövényt termeljünk, erre vonatkozólag mindenkor útbaigazítást ad a keres­let, valamint a beültetendő terület talaja, fekvése és éghajlati viszonyai. E tényezők mindegyikére figyelemmel kell lennünk a gyógy­növények termesztésekor, mert maga a gyógynövénytermesztés, amint látni fogjuk, legtöbbször megegyezik a többi mezőgazdasági és konyhakerti növények termesztésével, csupán meg kell adni a növénynek azokat a kedvező életfeltételeket, melyeket az fejlődése folyamán megkíván.

A gyógynövények termesztésénél a fő cél ugyanaz, mint a vadon­termők begyűjtésénél, azaz a termelendő gyógynövényeknek a ható­anyagokat minél nagyobb mennyiségben kell tartalmazniuk.

E szempontokat figyelembe véve, a gyógynövények termesz­tésének főbb szabályait az alábbiakban foglalhatjuk össze:

Elsősorban a megfelelő talajt kell megválasztanunk. Erre vonat­kozólag a részletes utasításban közöljük az egyes növények talaj­igényeit. A vadon is előforduló termesztendő növényekre vonat­kozólag úgy a talaj, mint a fekvés és éghajlat tekintetében irány­adóul a vadon előforduló gyógynövények igényei tekintendők, me­lyek azokkal teljesen megegyeznek.

Nagyon fontos feltétel továbbá a vetőmagvak helyes meg­választása, mert nagyon sok esetben a kereskedelemben régi, csírá­zásra képtelen magvakat hoznak forgalomba, melyek elvetve termé­szetesen nagy anyagi károkat okoznak a termelőnek. Ezért a vető­magvak csiraképességét elvetés előtt meg kell állapítanunk vagy elvetés előtt próba csíráztatást kell végeznünk.

Az egyéves növények magvait általában a tavaszi hónapok­ban: március-áprilisban vetjük el a szabadban, kivételt csupán a fagy iránt nagyon érzékeny magvak, mint pl. a ricinus, majoránna képeznek, — melyeket csak május hó elején vetünk el vagy pedig palántanevelés útján szaporítunk. A nehezen csírázó magvak, — melyeknek csírázása csak hetek múltán indul meg, — csíráztatása siettethető olyképpen, hogy a magvakat megfagyasztjuk. A fagyasz­tás oly módon történik, hogy a magvakat nedves homok közé rakva tél folyamán kitesszük a szabadba, s elvetés előtt a csírázás gyorsítása végett meleg vízben áztatjuk.

A kétéves gyógynövények, melyek termésüket csak a második évben hozzák, éppen úgy, mint az évelő növények, rendszerint június­-július hónapokban vethetők. Télen át a fejlődő növényeknek nincsen különösebb védelemre szükségük — a nagyon érzékeny növényeket, különösen kemény tél idején, száraz lombpárnával fedjük be.

A termesztésre alkalmas keresettebb gyógynövények közül, egyévesek a következők:

Brassica (Sinapis) nigra L., feketemustár; Calendula officinalis L., körömvirág; Carthamus tinctoria L., bogáncssáfrány; Chenopodium ambrosioidos L., jószagú libatop; Cnicus benedictus, benedekfű; Coriandrum sativum L., koriandrum; Datuira stramonium L., maszlag redőszirom , Linum usitatissimum L., len; Origanum Majorana L majoránna , Papaver somniferum L., mák ; Pimpinella anisum L., ánizs, Ricinus communis L., ricinus ; Sinapis alba L., fehérmustár; Trigonella foenum graecum L., görögszéna, lepkeszeg.

Kétévesek a következők:

Althaea rosea Cav. var. atropurpurea, fekete mályvarózsa; Archangelica officinalis L., orvosi arkangyelika; Carum carvi L.’ francia kömény; Digitalis purpurea L., piros gyűszűvirág; Foeni- culum officinale L., édeskömény; Hyoscyamus niger L., beléndek; Salvia sclarea L., skarlátzsálya; Verbascum phlomoides L., ökör­farkkóró.

Évelő növények:

Aconitum Napellus L., sisakvirág; Acorns calamus L., orvosi kálmos; Agrimonia Eupatoria L., bojtorjánfű; Althaea officinalis L., orvosi ziliz,; Anthemis nobilis L., nemes pipitér, római székfű; Arte­misia absinthium L., fehérüröm; Artemisia dracunculus L., tárkony­üröm; Atropa Belladonna L., nadragulya; Crocus sativus L., sáfrány; Gentiana lutea L., sárgavirágú tárnics; Glycyrrhiza glabra L., édes­gyökér; Gypsophila paniculata L., szappangyökér; Helleborus niger L., feketehunyor ; Herniaria glabra L., kopasz porcika; Hyssopus officinalis L., izsóp; Inula Helenium L., pompás örvénygyökér; Iris florontina L., pompás nőszirom (violagyökér) ; Levisticum officinale K., orvosi léstyán; Marrubium vulgare L., orvosi pemetefű; Melissa officinalis L., méhfű, citromfű; Mentha crispa L., fodormenta; Mentha piperita L., borsosmenta; Menyanthes trifoliata L., keserű-vidrafű; Pyrethrum einerariaefolium Tr., rovarporvirág; Rheum pal matum L., rebarbara; Valeriana officinalis L., macskagyökér; Veratrum album L., fehérzászpa.

A magvak elvetésénél ügyelni kell arra, hogy azoknak a meg­felelő távolságot megadjuk, mert helytelen következtetés az, hogy minél sűrűbben ültetjük a növényeket, annál nagyobb lesz a termés. A sűrűn vetett magvakból a fiatal növények térszűke miatt rend­szerint nem tudnak kifejlődni. Ezért a magvakat kellő sor és növénytávolságra kell vetni és a vetés közben ügyeljünk arra is, hogy a magvakat nagyon mélyen ne vessük a földbe, mert ez esetben a gyenge fiatal növény nem képes a vastag talajréteget áttörni. Az aprószemű magvakat vetés előtt homokkal szokás keverni.

Sok növény szaporítását nem közvetlen magvetéssel, hanem palántázással, dugványozással, vagy tőosztás útján végezzük. A palántanevelést alkalmazzuk azoknál a növényeknél, melyeket a sikeresebb eredmény érdekében közvetlenül szabadföldbe nem vethetünk el.

A kétéves és évelő növények nagy részénél célszerűen alkalmazhatjuk a palántázást. A palántázási eljárás abban áll, hogy a magvakat előzőleg szabadba vetjük el 120—150 cm-es ágyakba és az elvetett magvakat gondosan öntözzük, majd kikelés után az elgyomosodástól kapálással megvédelmezzük, s ugyancsak megvédjük az erős napfénytől, árnyékolás által.

A félig kifejlett palántákat fejlődésük folyamán ritkítjuk, szélesebb sorba ültetjük szét („pikirozzuk”) és csakis amidőn erőteljesen kifejlődtek, ültetjük ki a vég­leges helyre.

A dugványozást főképpen azoknál az évelő növényeknél alkal­mazzuk, amelyek a magvetés által elfajzanak, vagy lassan, bizonytalanul fejlődnek ki. A dugványozás oly módon történik, hogy az anyanövényekről a dugványokat néhány cm-nyire a levél alatt levágjuk és a dugványokat egymástól 5—10 cm tő- és sortávolságra elültetjük a melegágyba. E dugványozott növényeket mintegy két hétig be­árnyékolva zárt levegőben tartjuk s fokozatosan, lassanként szok­tatjuk a napfényhez és a levegőhöz. Amidőn a dugványok már meg­erősödtek és meggyökeresedtek, a meggyökeresedés után három­négy hétre, állandó helyükre kiültethetjük. A cserjék dugványozása éppen úgy történik, mint a szőlőknél.

Tőosztás alatt azt az eljárást értjük, amidőn az anyatövet, vagy annak egyes szaporítható részét a vegetáció szünetelése alatt szét­osztjuk annyi részre, amennyire az szétosztható a szaporítás céljából és ez elosztott részeket ültetjük el. Tőosztás útján történik a szapo­rítás pl. a kálmosnál, melynek rhizomáját daraboljuk fel, a sáfránynál, melynél a fiatal hagymákat választjuk el.

A gyógynövények termesztésénél mint fentebb említettük, fon­tos a helyes vetésforgó megállapítása, melyre vonatkozólag a konyha­kerti és mezőgazdasági növényekkel kapcsolatban az alábbi hármas vetésforgó ajánlható:

A trágyázást illetőleg a gyógynövényekre ugyanazon szabá­lyok érvényesek, mint a többi növények termesztésénél. Meg kell jegyeznünk, hogy a gyógynövények legnagyobb része a talajt nagyon igénybe veszi és ezért a talajból elvont tápanyagot a trágyá­val pótolnunk kell.

A trágya mineműsége a talaj minőségétől függ, s így a kötött talajt lótrágyával, a lazább talajt szarvasmarhatrágyával javítjuk.

A mesterséges trágyázást aszerint vesszük igénybe, amint a talajnak egyes tápanyagait pótolni akarjuk. E műtrágyák ma már nagyon sok változatban kerülnek forgalomba, ismerteté­sük az általános növénytermesztés keretébe tartozik, s alkalmazá­sukat , illetőleg szintén az általános növénytermesztés ad útba­igazítást. A trágya mennyiségére vonatkozólag irányadóul szolgál­hat, hogy a természetes trágyából katasztrális holdanként körülbelül 200—300 q szükséges ; a mesterséges trágyánál a szükséges mennyi­ség azok fajtája szerint változik.

A termesztett gyógynövények terméseinek begyűjtésére ugyan­azon szabályok érvényesek.

Forrás:

Dr. Darvas Ferenc és Dr Magyary-Kossa Gyula,Hazai gyógynövények, termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk