Szurokfű – Origanum vulgare

Szurokfű részletes ismertetése:

Origanum vulgare

(Régi vagy más ismert nevei: vadmajoranna, vad majorána, varga majorána, fekete gyopár, murvapikk, szárazfű, szurokszagú fű, vargákfüve)

Ajakosak – Labiatae

A szurokfű évelő növény. Töve a földben kitelel és minden évben 30-50 cm magas, egynyári hajtásokat fejleszt. Szára vörösbarna színű, négyszögletű és rajta a levelek kettesével szemben átellenesenállnak. A levelek hegyes tojásalakúak, sötétzöldek. A szár tején az erősen ágas virágzatba megy át, melynek egyes ága a levelek hónaljából kiidulnak. A virágzat dús-virágú és sok apró rózsáslila színű virágból áll.
A virágokat apró zöld és vörösbarna színű murvalevélkék támasztják melyek az egész virágzatot elmosódottabb és jóval sötétebb színűvé teszi. A vadmajorána júliustól-szeptemberig virít.

Előfordulása:

A szurokfű az egész országban el van terjedve és erdők nyílt részein, cserjés helyeken,  száraz talajon, napsütötte dombokon terem.

Szurokfű gyógyhatása, használata:

A szurokfű minden része erős zamatos szagú, keserű fűszeres ízű, s ezért fűszernek használják. Az erősszagú leveleit és virágzó szárcsúcsait illatszer készítésére fordítják. Bimbós ágvégei herba origani név alatt szerepelnek a gyógyászatban. Házi szer gyanánt teának, főleg pedig fürdők készítésére használják görvélykór ellen.  Olajat is előállítanak belőle (oleum origani vulgaris), melyet pamutra csepegtetve az odvas fájos fogba szokás tenni, fájdalomcsillapítónak. Alkatrészét képezi species aromaticae nevű teának, ezenkívül sárga- és vörös festéket készítenek belőle, mely igen alkalmas fonal, gyapjú megfestésére, füve a gyapjút barnásvörös festi.

Hatóanyaga:

Illóolaj.

Temésztés:

A termesztésével nem foglalkoznak, pedig kitűnő mézelő és festőnövény, melynek termesztése jól kifizetődik. Szaporítása magvetéssel, és tőosztás utján történhetik ősszel vagy tavasszal középkötött talajon. A magvetés ideje: március-április hónap. Egy kat. holdra szükséges vetőmag 250 gr. Terméshozam kat. holdanként: 5 q (mázsa) száraz áru.

Szedése:

A vadmajorána kevésbé keresett és csak kis mértékben értékesíthető gyógyfű, a gyógyszerészek többnyire maguk szedetik a környékükön. Kiviteli czikket nem képez. Szedése előtt tudakozódjunk a szükséglet iránt, hogy az átvételt biztosítsuk. Értékesítés czéljából a virágzásnak indult, bimbós ágvégeit szokás szedni, melyeket gyorsan meg kell szárítani, hogy illatukból minél kevesebbet veszítsenek. Azért a szedett vadmajoránát a napon kell szárítani. Teljesen száraz állapotban zsákba csomagolható.

(A június-augusztus hónapok között virágzó növényt kés, vagy sarló segítségével a föld felett kell elvágni, a vastagabb ágakról a leveleket lefosztani es a vékonyabb virágos, leveles szárral együtt padláson, körülbelül tenyérnyi vastag rétegben felterítve, megszárítani. Dr. Darvas Ferenc szerint)

Forrás:

Dr. Darvas Ferenc és Dr Magyary-Kossa Gyula,Hazai gyógynövények, termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk

Páter Béla, A vadontermő gyógynövények