Diófa - Jüglans regia - Zöldszerész

Diófa, diófalevél – Jüglans regia L.

Diófa leírása:

Jüglans regia L.

(Pompás diófa)

Diófafélék – Juglandaceae

A közönséges dió, azaz diófa a magyarok nemzeti fája, Perzsiából származik, de nálunk már az ókor óta termesztik. A levele folia juglandis, éretlen termésének héja pedig cortex juglandis fructus név alatt szerepel a kereskedésben. A diófa 20 m.-nyi magasságot is elérő fa. Kérge szürke, repedezett, fája kemény és barna színű. Levelei páratlanul szárnyasak. Virágai igénytelenek, aprók, zöldek és egylakiak, azaz külön hím és külön női virágok vannak egyazon fán. A hímvirágok lelógó barkákat képeznek, a nőiek pedig 2—3-ával állanak az ezidei hajtások tetején. A virágból csonthéjas termés keletkezik, mely olajban bővelkedő magot tartalmaz.

A diófa májusban, kizöldüléskor, a levélzet teljes kifejlődése előtt virágzik. A levele, valamint minden zöld része kellemes, erős, hódító illatú és csípős összehúzó, keserű fanyar ízű. Szárítva úgy az íze, mint a szaga elenyészik.

Sajnos, hazánkban is elterjedt kártevője a burokfúrólégy, mely tönkreteszi a termést.

Előfordulása:

Hazája Perzsia. Általában Kaukázustól Indián át egész Japánig előfordul. Hazánkban mindenütt ültetik, helyenként el is vadult.

Diófalevél tea:

Levele frissen, valamint szárítva vértisztító teául szolgál, melyet mirigybetegségek és görvélykór ellen szoktak használni; azonkívül borogatásra, mosásra; lábvíznek és a hajnövés fokozására is használják a diólevélteát. A termés zöld héjának nedve a levegőn megfeketedik. Belőle, úgy mint a kérgéből is, szép tartós barna festéket készítenek. A termés héja azelőtt hajfestésre szolgált, mostanában pedig féregűző szer.

Az éretlen termést czukorba befőzve és pálinkába téve gyomorerősítőül használják. Érett magja sok olajt tartalmaz, mely előbb zöld, utóbb halavány sárga színű, szagtalan és kellemes ízű. A dióolajat bőrbetegségek gyógyítására használják, a festészetben pedig azért fontos, mert gyorsan szárad.

Diófalevél szedése:

Levelét, teljes kifejlődése előtt, június havában kell szedni, azután hirtelen meg kell szárítani. Ezért a levelek a napon szárítandók, hogy meg ne barnuljanak, mert a megbarnult levelek értéktelenek (4-5 ujjnyi vastag rétegben leterítve, naponta egyszer át kell mozgatni, mert nemcsak hogy szebb lesz, hanem gyorsabban is szárad). Gondatlan kezelés mellett könnyen megfeketedik a diófalevél, akkor pedig értéktelen. A diófalevél a szárítás folyamán elveszti balzsamos szagát és fanyar ízét s e helyett inkább zamatos, karczos ízt kap. Természetesen, a termést is gyűjtik, az éretlen termést júliusban kell szedni, de mai nap csak a szárított levél képez kereskedelmi czikket, az is csak korlátolt mértékben értékesíthető. Az éretlen termést befőzésre és likőrkészítésre veszik. Érett termését magában vagy süteményekben használják fel.