A gyógynövényeket általában csak megfelelő szárítás után dolgozzuk fel és hozzuk kereskedelmi forgalomba vagy használjuk fel. A gyógynövények begyűjtését tehát követnie kell a helyes szárításnak. A szárítás célja az, hogy a növényekből, illetve növényi részekből a felesleges nedvességet eltávolítsuk, anélkül azonban, hogy a szárítás következtében a hatóanyagok minőségükben és mennyiségükben számottevő változáson mennének keresztül.
A szárítás kétféleképen történhetik: természetes vagy mesterséges úton.
Természetes szárítás alatt értjük azt az eljárást, amidőn a növényi részeket közönséges hőmérséklet mellett a napfény és levegő segítségével szárítjuk meg.
A mesterséges szárításnál, a szárítás véghezviteléhez különböző berendezéseket alkalmazunk.
A gyógynövények hatóanyagának tartalma a napfény és a hővel szemben többé-kevésbé érzékeny, ezért a szárításnál erre a körülményre különös tekintettel kell lennünk.
A szárítás módjainak alkalmazására vonatkozólag az egyes növényeknél külön megadom az utasításokat, azonban általános szabályként tekinthetjük azt, hogy a színes festékanyagot tartalmazó növényi részeket napon tökéletesen nem száríthatjuk, mert a napfény ezekre bontó hatással van. Azokat a növényi részeket pedig, amelyek anyagjai könnyen bomló vegyületeket tartalmaznak, magasabb hőmérséklet mellett nem szabad szárítani.
A szárításnak legegyszerűbb módja az, amidőn a növényi részeket attól függően, hogy napfény mellett, vagy árnyékos helyen akarjuk e megszárítani, — a szabadban vagy szellős padláson, vékony rétegben szétterítjük és gyakori forgatással segítjük elő a szárítást.
Ez esetben is ügyelnünk kell arra, hogy a növényi részeket tiszta padozaton, vagy ponyván terítsük szét, hogy por, piszok árunkat be ne szennyezze. Ha gyökeret, vagy gyöktörzset szárítunk, azokat a tökéletes szárítás céljából daraboljuk szét.
Természetes szárítással csak kis mennyiségű növények szárítását végezhetjük, nagyobb tömegű növények szárításánál mindenkor a mesterséges szárítást alkalmazzuk.
A szárító szerkezetének alapelve az, hogy abban a szárítórostélyokon elhelyezett gyógynövényeket meleg levegővel szárítjuk s a meleg levegőáram átjárva a rostokon elhelyezett szárítandó anyagokat, a kezdő hőfokot állandóan megtartja.
Lényege a szerkezetnek a fűtőkemence, melyben bármely tüzelőanyaggal gerjeszthetünk tüzet . A tűz a kemencében két részre oszlik és a chamotte és téglalapokkal épített fűtőnyílásokon át a oldalfalakat állandóan melegen tartja. Az oldalakon 3—3 levegőnyílás van, mely folytonos friss levegővel táplálja a forró levegő kamráját, ahonnan a fölmelegedett levegő a tulajdonképpeni szárítóhelyiségbe áramlik, ahol a rostélyok vannak elhelyezve. Kellő mennyiségű meleg levegőt bocsátva be, a nyílásokat elzárjuk, amikor is a meleg levegő ismételten átjárja a növényrészeket, de közben nem hűl le, mert a meleg oldalfalakkal állandóan érintkezik.
A szárítóhelyiség felső részében a gőzelvezető cső van, amelyen keresztül a tolózár szabályozása által a telített levegőt kibocsáthatjuk. Újabb meleg levegő bebocsájtásával folytatjuk a szárítást a teljes kiszáradásig.
A kemence teljesítőképességének előfeltétele, hogy jó, erős légvonatú kéménye legyen és hogy maga a kemence jó légvonatú helyiségben álljon, hol könnyen lehessen a friss levegőt a szárítóba bebocsájtani.
A szárítórostélyok egymástól megfelelő távolságban vannak elhelyezve és szögletvasakon járnak, miáltal könnyen be és kitolhatok. A szárítóhelyiséget egy ajtó zárja el, amelyen a belső meleg észlelése végett hőmérő van rávezetve; a fűtőjáratokat pedig tisztítóajtók zárják, amelyeken át ezek könnyen tisztíthatók.